Emlékeim Várnagy Attiláról

            Először talán középiskolás koromban találkoztam egy emlékezetes hangversenyen Várnagy Attilával 1971-ben vagy ’72-ben, amikor első középiskolai énektanárom, Ivasivka Mátyás műsorvezetésével egy olyan koncertet hallhattunk, melyen Mihály András 1955-ben komponált „Fantázia fúvósötösre és zenekarra” című művét adta elő a Mecsek Fúvósötös. A mű Deák Árpád oboás, Paláncz Tamás klarinétos, Szkladányi Péter fuvolás, Tolnay Gábor kürtös és Várnagy Attila fagottos, valamint a Pécsi Filharmonikus Zenekar, a gézzel körbetekert, bekötözött fejű zeneszerző vezényletével szólalt meg. Merthogy Mihály András Pécs határában kisebb balesetet szenvedett, de így is vállalta ennek a filharmóniai ifjúsági hangversenynek elvezénylését. Nos, ez a gesztus volt az, ami elsőként megmaradt bennem a zenészek szakmaszeretetéről, hivatástudatáról, s ennek a pécsi muzsikusokra is átsugárzott hatásáról, melyben a főszerep természetesen a Mecsek Fúvósötös tagjainak jutott. Később persze a zene egyedi és bartóki hatásait is mélyebben megértettem, s egy rádiós vetélkedő alkalmával, Mihály Andrással is beszélgethettem, az akkor már a Francia Lemezakadémia nagydíjával kitüntetett, Sziklay Erikával készített Schönberg, Webern Boulez lemezéről is.

            Később is a Filharmónia hangversenyein találkoztam gyakran Várnagy Attilával, aki édesapja, Várnagy Viktor (1906-2003) 1956-1981 közötti pécsi filharmóniai vezetőségét vette át 1981-től 2010-ig. Szorosabbá akkor vált kapcsolatunk, amikor 1984-től külsős, majd 1987-től belsős munkatársa lettem a Pécsi Rádiónak, melynek zenei szerkesztőjeként megismerkedtem az elődeim, főként dr. Nádor Tamás által a Mecsek Fúvósötöstől archivált felvételeivel, másrészt zenei tárgyú riportokat készítettem, így többek között Várnagy Attilával.  Aki keményen állta a problematikus kérdéseket is, például azt is, hogy hogyan lehetne elkerülni, hogy az általuk szervezett Sándor György koncert – a világhírű zongorista mutatta be Bartók 3. zongoraversenyét – ne ütközzön a 180-as Csoport Do-Zso-beli koncertjével, mondván „azért úgy illene, hogy hozzánk igazodjanak”.

            Ha már egyébként szóba hoztam Bartók versenyművét, azt egy későbbi beszélgetésből tudtam meg, hogy Várnagy Attila 16 évesen játszott azon a pécsi koncerten, melyen Cziffra György 1956. október 15-én elsőként adta elő Pécsett Bartók 2. zongoraversenyét, majd egy héttel később, október 22-én, Budapesten is előadta, mielőtt elhagyta Magyarországot.

            Most két igazi csemegét ajánlok figyelmébe Tisztelt Olvasóimnak. Először Bartók 2. zongoraversenyének újrakevert változatát hallhatjuk Cziffra Györggyel, majd pedig Bartók 3. zongoraversenyét Sándor György játssza 3 évvel az ősbemutató után, 1949-ben az Ormándy Jenő vezényelte Philadelphiai Zenekar közreműködésével megjelent világpremier lemezfelvételen.

            Az egyik legjelentősebb munkakapcsolat, mely Várnagy Attilához kötött közvetlenült, az a Filharmónia 50 éves jubileumára készített CD-hez kapcsolódik, melyre Várnagy Attila adott megbízást, s melyhez a Vele, valamint elődeivel, édesapjával, Várnagy Viktorral és Antal György Liszt-díjas karnaggyal, az első pécsi, 1952-56 közötti, megbízott filharmóniai vezetővel készített interjúkat használtam fel, valamint a Pécsi Rádió archívumában megőrzött archív és akkori új felvételeket. Lehetőleg úgy, hogy az pécsi, baranyai és a dél-dunántúli zenei életet is méltóképp reprezentálja, hiszen a Filharmóniának mindig is ez volt a legfőbb törekvése Pécsett. De szerepelt a lemezen Maurice André világhírű trombitás, vagy épp a Dmitrij Kitajenko vezényelte Moszkvai Filharmonikusok egy-egy felvétele is.

            Másik fontos ügy, melyet Várnagy Attila hathatósan támogatott, az „A húszéves Pécsi Szimfonikus Zenekar” című, 2004-ben írott, mintegy 70 oldalnyi terjedelmű könyvem megjelentetése. Ehhez egyrészt rendelkezésemre bocsátotta a Filharmónia plakát- és műsorlapjait, melyek segítségével sikerült a kronológiai hűséget megőrizve megírni visszatekintőmet, másrészt a Romváry Ferenc nevével fémjelzett Pécsi Szemle Alapítvány mellett a Filharmónia részéről maga is támogatta anyagilag is, a Pécsi Szimfonikus zenekart igazgató muzsikustárs, Szkladányi Péter fényképével hátsó borítóján megjelent dokumentumkötetet.

            Most egy igazi pécsi zenei csemegét ajánlok meghallgatásra-tekintésre ebből az időszakból: Károly Róbert (1937-) pécsi zeneszerző 1987-ben a pécsi Nagy Lajos Gimnázium fennállásának 300 éves jubileumára írott Cantatajának ősbemutató-felvételét, melyet a kiváló pécsi zeneszerző-karmester vezényelt a pécsi sportcsarnokban.

            Várnagy Attilával kapcsolatban az egyik nagyon kedves emlék, amikor először megmutatta nekem is az édesapjával közösen kialakított, Karvaly dűlőbeli szőlőjük zenés pincemúzeumát, melyben a pécsi és filharmóniai zenei élet dokumentumait gyűjtötték egyben, s melyről Lamberto Gardelli (1915-1998) is olyan elismerően szólt a vele általam készített interjúban.

            Attila szerényen átadta a vezető szerepet édesapjának, Viktor bácsinak, így mivel riportermagnóval felszerelve mentem ki a pincébe, összeállt egy nagyobb szabású portré is Várnagy Viktorról, aki a cserkészetről is mesélt, parancsnoka életét megmentő „vízi mentős” hőstettéről is, de arról is, hogy milyen büszke fiára, a Mecsek Fúvósötösre, és az épp küszöbön álló francia útról is szólt. Nos, bár a beszélgetés hivatalosan nem került be a Kondor Katalin által szerkesztett, vasárnap délután a Kossuth Rádióban sugárzott Névjegy portréim közé – melyeket Ivasivka Mátyással, Tóth Ferenccel, Marczis Demeterrel, Tillai Auréllal, Kuncz Lászlóval, Bellai Eszterrel, Bertók Lászlóval készítettem – viszont talán még nagyobb megtiszteltetésként bekerült az 1998-as karácsonyi műsorba, ugyanarra a helyre, mint a Névjegy.

            A történetet azért mesélem külön is nagy örömmel, mert Várnagy Attilának is hozott egy megható pillanatot életébe. Attila, mint a Budapesti Strauss Zenekar meghívott fagottosa, egyik fővárosi kollégájával később csatlakozott a spanyol turné előtt álló csapathoz, s amikor Budapesten épp kollégája feleségével beszélgetett, a hölgy elmondta, hogy karácsonykor hallott egy beszélgetést egy pécsi muzsikussal, egy idős bácsival, s olyan nagy hatással volt rá, hogy még a főzést is abba kellett hagynia. „Maga bizonyára ismeri?!”- kérdezte a hölgy. Mire Várnagy Attila lakonikusan rövid válasza az volt: „Igen, a fia vagyok”.

S el lehet képzelni milyen felszabadult jó kedvvel folytatódott ezután a társalgás.

            Az egyik legendás történet, amit Várnagy Attilától hallottam, az az volt, hogy a sok kortárs és 20. századi mű között, amit előadtak a Mecsek Fúvósötössel – még Schönberg Fúvósötösét is! – megtanulták Kurtág György 1959-ben komponált Op.2-es fúvósötösét is, s egyszer Martyn Ferenc egyik házi muzsikálásos meghívásának eleget téve, egy hirtelen ötlettől vezérelve a kiváló pécsi festőművész azt javasolta, hogy hívják fel a zeneszerzőt, s adják elő élőben a művet. Nos, a kellően felfokozott izgalmak ellenére Kurtág György elégedett volt a telefonon keresztül hallottakkal, ami annál is nagyobb dicséret, merthogy a Mecsek Fúvósötös a kortárs magyar művek egyik országosan, sőt nemzetközileg is elismert kiváló előadójának számított.

            A sok-sok műsorral kapcsolatos történet közül engedtessék meg néhány megosztása, melyek Várnagy Attilához is kapcsolódtak. Az első Frankl Péter 2000-ben, Howard Williams vezényletével adott Schumann zongoraversenyét tartalmazó hangversenyéhez kapcsolódik. A világhírű magyar származású zongoraművészhez – aki megjegyezte, hogy volt a zenekarban egy kiváló fuvolista, Gárdai Viktória személyében, és „egy nagyszerű klarinettos”, Arnóth Zoltán –, a nagy sikerű koncert után odament Arnóth Zoltán és Zseni Nándor fagottos. Megkérték a Mestert, hogy, ha legközelebb eljön Pécsre, játsszák el a Mozart K.482-es Esz-dúr zongoraversenyt, mert annak lassú tételében van egy nagyon jó kis kamarazenei játék a zongora és hangszereik között. Nos, eltelt egy év és Frankl Péter újra eljött Pécsre, de a Filharmónia plakátján a sláger lassú tételéről ismert K.467-es C-dúr zongoraverseny szerepelt. Kérdeztem Várnagy Attilát, hogy biztos ez, mert a Zseni Nánditól úgy hallottam, hogy a 482-es Esz-dúrt ígérte nekik Frankl. Attila azt mondta, de hát látod, hogy ezt adta le? Látom. No, aztán kiderült, hogy miután Frankl tudomására jutott, hogy a többi koncerthelyszínhez hasonlóan itt is a C-dúr írták ki, s nem pedig, ahogy Ő ígérte, az Esz-dúrt, azonnal intézkedett, hogy „Természetesen az Esz-dúr Mozart zongoraversenyt játszom, ha már tavaly a két pécsi muzsikusnak megígértem.”

            Egy másik különleges sztori volt, hogy 1990. október 15-én, egy nappal Leonard Bernstein (1918-1990) halálát követően játszott egy angol-amerikai koncertet a Pécsi Szimfonikus Zenekar, Howard Williams vezényletével, melynek zárásaként a West Side Story szvit hangzott el.

A szünetben odajött hozzám Várnagy Attila, hogy a tervezett záró szám utáni ráadást, Ralph Vaughan-Williams (1872-1958) Greensleeves – fantáziáját Bernstein iránti tiszteletből nem adják elő. Magam, aki a Pécsi Rádió zenei szerkesztőjeként nagyon vártam erre az akkor ritkaságnak számító zenére, azt mondtam Attilának, hogy: „Nyugodtan mondd meg a Howardnak, hogy a Greensleeves előadásával maga Bernstein is egyetértene, úgyhogy vezényelje csak el!” S így is lett, s katartikusan zárta ezt a Bernsteinre is emlékező koncertet Vaughan–Williams zenéje.

            Az 1995/96-os évadra készülve, Nicolás Pasquet a Pécsi Szimfonikusok Howard Williamst követő vezetőkarmestere dühöngött, hogy mivel a filharmóniai bérletben az ÁHZ Kobayashi Ken-Ichiróval, az akkor 20 ével elhunyt Sosztakovicstól 5. szimfóniáját tervezte előadni, Ő, mármint Pasquet ezt nem teheti meg Pécsett, a saját, pécsi zenekarával. Várnagy Attila tehát még nem tudta, hogy mit hirdessenek a „mieinkkel”. Ekkor javasoltam Nicolás Pasquet-nak, aki Németországban elismert Sosztakovics-karmesternek számított, hogy vezényelje el a 9. szimfóniát, hiszen az az akkor épp 40 éve véget ért 2. világháború befejezésének évében készült, nem mellesleg, humoros, ironikus hangvételével felbosszantotta Sztálint, akiről a Pasquet által már 1993-ban Pécsett nagy sikerrel elvezényelt 10. szimfónia tartalmazott egy kegyetlen portrét. Nicolás megfogadta ötletem, amit onnét tudtam meg, hogy Várnagy Attila két hét múlva közölte: „ a Pasquet a Sosztakovics 5. helyett a 9.-et vezényli.” „Sejtettem”, mondtam neki somolyogva, s elmesélve a sztorit. Most Leonard Bernstein és a Bécsi Filharmonikusok felvételéről ajánlom meghallgatásra a Sosztakovics művét.

            Persze akadnak abszolút személyes emlékek is, mint például, hogy meghívott otthonába is vendégségbe, vagy szőlőjükbe házi koncertre, melyen Howard Williams énekelt, Szkladányiné Simonfai Mária zongorakíséretével, vagy egyszer egy családi ebédre a Tettye Vendéglőbe, édesapjával és feleségével, Sólyom Katalin színművésznővel. Mindezek megerősítették bennem azt a szerető családi légkört, mely Várnagy Attilát körülvette, kiegészítve fiával, Várnagy Gergellyel és lányával, az anyai, szakmai örökséget folytató, Várnagy Kinga színésznővel, aki kiváló angol tudása révén nemegyszer a filharmóniai koncerteket felvezető műsorvezető szerepét is ellátta az édesapja által szervezett koncerteken. Lássunk most egy olyan fényképet, mely bő két évtizede készült Várnagy Attilával, családja körében.

            Az utolsó koncert, melyen találkoztam Várnagy Attilával, a pécsi zenei életben nyugdíjba vonulása után is rendszeresen jelen lévő zenebaráttal, az a Pannon Filharmonikusok 2018. november 15-i Kodály Központbeli hangversenye, melyen a jó barát, Howard Williams vezényelte a pécsi zenekart, a 100 éve született Leonard Bernstein Candide nyitányában és Szerenádjában, melynek szólóját Giovanni Guzzo játszotta, míg a koncert második felében Edward Elgar 2. szimfóniája hangzott fel.

A koncert szünetében futottunk össze Attilával és feleségével, Sólyom Katikával, aki ekkor kért meg a december 10-i Eleanor Roosevelt életéről szóló monodrámához zenei szerkesztőnek. Aztán eltelt két hét, és Katika hívott, hogy a részleteket megbeszéljük. Amikor bejött a Csorba Győző Könyvtár Zeneműtárába, akkor tudtam meg, hogy Attila az előző hét végén kórházba került súlyos fertőzéssel, s miután megbeszéltük a megfelelő zenei betéteket, Katika épp ment hozzá látogatóba, miként így teltek napjai a nagysikerű premierig és azt követően is, Attila január 14-én bekövetkezett haláláig, mert az őt sokfelől megtámadó betegség végül is legyőzte szervezetét.

            Azt hiszem stílszerű, ha most az Eleanor című darabról az internetre feltett egyik fotó mellett annak a koncertnek részletével veszek búcsút Várnagy Attilától és zárom emlékezésemet, melyet ő is hallott: Leonard Bernstein Szerenádjának 4. és 5. tételét Howard Williams vezényli a Pannon Filharmonikusok élén.

Fotó: internet

                                                                                              Kovács Attila

                                               Amtmann Prosper és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő


© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc