Augusztus végén, ahogy ez minden évadban, a nyári hónapokra jellemzően lenni szokott, családias körben, alacsony részvétel mellett beszélgetünk Joyce Maynard könyvéről. Az írónő a filmadaptáció megjelenése előtt nem volt különösebben ismert hazánkban. Számomra is csak az 1981-ben (Magyarországon 1987-ben) megjelent regényének, a Baby Love-nak a borítójáról volt ismert. Aztán jött a film Kate Winslettel és a filmes borítóval a regény 2009-ben. No, és itt az első problémakör, amiről beszélgettünk. Jelesül, hogy mennyire szabad, lehet, kell ítélkezni egy könyvborító alapján, hisz volt olyan aki a külső alapján ítélt, és el sem olvasta a regényt.
A beszélgetés résztvevői közül hárman olvastuk a regényt, ketten pedig filmen nézték meg a feldolgozást. Ez már önmagában érdekessé tette a véleménycserét. Hisz össze lehetett vetni a történet hangsúlyait a könyv és a film olvasatában.
Röviden a sztori azok kedvéért, akik nem olvasták, nem látták. Adele egyedül neveli kamaszodó fiát, volt férje a második feleségével (aki a titkárnője volt) két gyereket nevelnek (egy közös kislány és a nő fia). A történetet Adele fia, a felnőtt Henry szemszögéből ismerjük meg. Anyja depresszióban szenved, ki sem lép a házból, ha teheti, ritkán merészkedik bevásárolni is, konzervételeken élnek, a bankba is a fiát küldi be. Egy nap a fiát leszólítja egy idegen férfi a szupermarketben, a segítségét kéri. A férfinek vérzik a lába, azt kéri vigyék magukhoz az anyjával. Adele úgy dönt, hazaviszi a férfit, akiről kiderül a híradásokból, hogy szökött rab. Lassan derül ki, hogy miért került börtönbe Frank (gyilkosság, de baleset volt). Közben Henry megkedveli a férfit, aki apapótléknak kezd tekinteni, saját apja magas elvárásainak úgy érzi, nem tud megfelelni, Frank ezzel szemben olyannak fogadja el, amilyen. Adele és Frank egymásba szeretnek, azt tervezik, megszöknek Kanadába. Henry egy ideig azt hiszi, őt itt hagyják, majd ezt sikerül tisztázni. A fiúban vegyes érzelmek dúlnak, egyrészt lekerül a teher róla (anyjáról ő gondoskodott eddig, ő próbálta felvidítani, tartani benne a lelket), másrészt féltékeny, de kedveli is Franket. Henry megismerkedik egy furcsa, különc lánnyal (Eleanor), beszél neki Frankről, barátságot kötnek. Az idillnek akkor lesz vége, amikor Henry a lány szexuális közeledését visszautasítja, emiatt Eleanor bosszúból (vagy a beígért pénzjutalomért) felhívja a rendőrséget és felfedi Frank hollétét. Frank visszakerül a börtönbe, hogy mentse Adele-t és Henryt, azt hazudja a rendőröknek, hogy fogva tartott a nőt és a fiát. Henryre nagy hatással volt az a pár nap, amit Frank náluk töltött, almás pite receptjét megőrizte, pékséget nyitott felnőttként. Frank szabadulása után felkereste Adele-t, aki még mindig egyedül élt. A kapcsolatuk ott folytatódott, ahol évekkel azelőtt abbamaradt.
Beszélgettünk Henry és a két apafigura kapcsolatáról. A könyv hangulatáról: nyár vége, fülledt meleg, de már csak néhány nap az iskolakezdésig. Arról, hogy Henryben milyen érzések kavaroghattak anyjával kapcsolatban, akit minden furcsaságával, az elesettségével, betegségével együtt elfogadott és szeretett. Szóba került az is, hogy vajon miért fogadta be a férfit Adele, miért vitte haza. A film azt sugallta, hogy volt egyfajta kényszer, a fiát fenyegette, a könyvben ezzel szemben csak annyi történik, hogy a magányos, elhagyott, elfásult nő számára izgalmat, kalandot jelent az idegen férfi megjelenése, így minden racionális indok ellenére szó nélkül befogadja az ismeretlent. A könyv folyamatos bizonytalanságban tartja az olvasót Frank szándékaival kapcsolatban, viszonylag sokáig fenntartja a feszültséget. Válhatott volna túszdrámává a történet (Stockholm-szindrómával), átfordulhatott volna pszichothrillerré, helyette kaptunk egy melankolikus szerelmi történetet a jobbik fajtából. Összességében azt gondolom, adni kell esélyt az olyan könyveknek is, melyeknek a borítója felszínes tartalmakat sejtet.
– Klikk a nagyobb mérethez! –