2017. április – Závada Pál: Jadviga párnája

Tegnap rendhagyó találkozóra került sor a Könyvjelző Olvasóklubban. A legfőbb rendhagyás az volt, hogy Szeretett Vezetőnk más – teljesen érthető ok miatt, akihez sok és tartós örömöt kívánunk – nem tudott jelen lenni. A hiánya okozta kavarodásnak volt egy jó oldala is, hogy t.i. visszakerültünk a Csorba Győző terembe. Cserébe megígértük, hogy csöndesek leszünk, ami többé-kevésbé sikerült. Nem annyira pozitív, de érthető következmény volt, hogy a teáról elfeledkezett a házigazda, így az egyébként finom pogácsát folyadék nélkül kellett ennünk.

Závada Pál: Jadviga párnája című kötete volt napirenden. A mű előterjesztői kedvcsinálásként elég részletesen ismertették velünk a mű cselekményét, ami bizonyára felvillanyozta azokat, akik nem, vagy nem végig olvasták a regényt. Szó esett a naplóformáról, mint különleges műfajról is. Ez volt a kialakult vita egyik sarokpontja is. Mire való a napló, mit tartalmazhat, kinek szól, mennyi az író szerepe benne? Abban nagyjából egységesek voltunk, hogy a napló gyakran valamilyen kommunikációs gondot old meg az írója számára, „beszélhet” szabadon olyasmiről is, amit a valódi címzettnek különféle okok miatt nem mondhat meg szóban, vagy írásban. Habár előkerült az őszinteség kérdése is, esetenként magunkkal szemben. Nekem úgy tűnt, hogy a legtöbbünk vezetett már naplót.

Abban már nem volt egyetértés, hogy mi kerülhet jogosan egy naplóba, helye van-e pl. a tehén felfúvódás esetén teendő feladatoknak? Ezt áthidaltuk azzal, hogy többféle napló lehet.

A könyv milyenségéről élesen megoszlottak a vélemények, a teljes elutasítástól, a jelentős regénynek tartásig. Az elutasító vélemény a hitelesség megkérdőjelezésén alapult, míg másokat őszintén megfogott a könyv. Elhangzott a giccs szó is, bár ezt talán sikerült azzal enyhíteni, hogy Jadviga emelkedettebb, mondhatnánk „fentebb” stílusa jellemzője a kor iskolázott nőjének, így ábrázolásra szolgáló írói eszköz.

A művel kapcsolatban nagyjából elfogadott lett a nézet, hogy itt valami sorstragédiáról van szó, amelyik egy paraszt polgár család süllyedését mutatja be három generáción át, ahol öröklődik a szeretetlenség. A háttérben ott van a vagyon. Találó fogalom lett a páros magány. Ennek kapcsán került elő a címet inspirálható Pilinszky vers: Életfogytiglan, „Az ágy közös – a párna nem”.

Szerencsére abban sem voltunk egységesek, hogy ki a pozitív szereplő, ki a negatív? Netán nincsen benne sem ilyen, sem olyan? Volt aki kiállt Ondris mellett, de felmerült az is, hogy a kitartás és a hűség vajon mindig és feltétlenül pozitív-e? Nem tudtuk megoldani.

Ismét előkerült a szex szerepe: túlzott-e, csak a pali(olvasó)fogás eszköze, vagy bizony ennyire fontos szerepet tölt be az életünkben. Bár volt, aki nem is érezte a túlsúlyt.

Szóba került a filmes feldolgozás is, de erről érdemben nem volt vita.

Azt gondolom, hogy érdemes volt eltöltenünk az erős egy órát, hiszen a végén már az élet értelmének meghatározása is szóba került, amin elgondolkodtunk, és bár ezúttal ezt sem tudtuk pontosan meghatározni, de jó volt kicsit csöndesen elmélázni. Apropó: a vitavezetőnek csak ritkán kellett csitítani a vitázókat, talán nem lesz ránk panasz.

Olvasós hétvégét mindenkinek.

Oláh Tibor

2017. április – Závada Pál: Jadviga párnája

– Klikk a nagyobb mérethez! –


© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc