Tüskés Tibor József Attila- és Arany János-díjas író, irodalomtörténész, a Jelenkor egykori főszerkesztője, kritikus, tanár, irodalomszervező, Pécs és Baranya szellemi életének és a magyar irodalomnak jeles személyisége idén június 30-án töltené be a 85. évét.
Gazdag alkotói munkásságának nagy része Pécshez kötötte: a Jelenkort az 1960-as években országos rangú folyóirattá emelte, kétszer is elindítója volt a helyi könyvkiadásnak (Jelenkor-Magvető, Pannónia Könyvek), sok száz tanulmányának, esszéjének, több mint hetven önálló könyvének nagy része itt született. Sokan őrzik emlékezetükben színes egyéniségét, a tudós tanárt, könyvtárost, ismeretterjesztőt, könyvbemutatók, konferenciák mindig érdekfeszítő előadóját.
Tüskés Tibor 1930. június 30-án született Balatonszántódon. Itt élt a Balaton közeli világban hatéves koráig, mikor a család Nagykanizsára költözött. Itt járt elemi iskolába és itt érettségizett a Piarista Gimnáziumban. Irodalom iránti érdeklődése, elhivatottság-érzése itt bontakozott ki a piarista tanárok szellemi-lelki közegében. Első irodalmi élményeit is a korszak (1940-es évek második fele) katolikus költői, írói: Mécs László, Sík Sándor, Rónay György versei, írásai adták. Ők alapozták meg hitét, amely végigkísérte egész életét. Itt lett előfizetője a 16 éves diák az akkor újrainduló katolikus lapnak, a Vigíliának, melynek nemcsak előfizetője, hanem az 1960-as évektől a szerzők között is megtalálható a neve. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán, 1952-ben szerezte meg magyar–történelem szakos diplomáját. Egy év múlva feleségül vette nagykanizsai diákkori szerelmét, Szemes Annát, akivel az egyetemre is együtt jártak. Két gyermekük született, Gábor és Tünde.
Tüskés Tiborné és Tüskés Tibor, Pécs, 1962.
Tanári pályáját Dombóváron kezdte, felesége viszont Pécsett kapott állást, így egy év után a pécsi Janus Pannonius Gimnáziumban helyezkedett el, ahol 20 évig tanított. Pécsett megismerkedett azzal az irodalmi műhellyel, amelyben 1956-ig a Dunántúl című folyóiratot, 1958-tól pedig a Jelenkort írták, szerkesztették az itt élő írók, költők, Várkonyi Nándor, Csorba Győző, Bárdosi Németh János és mások. Lankadatlan erővel, kíváncsisággal, elszántsággal kezdte meg pécsi munkálkodását. Hogy megismerje, megismertesse (nemcsak a diákjaival) a kétezer éves várost, kitűnő kiadványt jelentetett meg: A pécsi irodalom emlékhelyei címmel, amelyben képekkel illusztrálva, utcák, házszámok szerint sorolja fel, hogy Mór püspöktől kezdve, Janus Pannoniuson, Klimó Györgyön, Vörösmarty Mihályon és másokon keresztül, Babits Mihályig és tovább, ki mikor, hol lakott, lépett fel Pécsett. Az élményekből, a város szeretetéből aztán könyvek születtek. Az első a Pécsi múzsa, majd A pécsi irodalom kistükre, Nagyváros születik és a többi.
Pécsre kerülése után hamar elnyerve az itt élő írók bizalmát. Már 1958-ban, az akkor indult Jelenkor lektorátusának vezetője lett, majd 1960-tól a folyóirat első meghatározó főszerkesztője volt. A szerkesztés során erőteljesen érvényesítette esztétikai értékítéletét a hivatalos irányzattal szemben. Az ellenzékinek számító írók (Kodolányi János, Weöres Sándor, Mészöly Miklós) műveinek közlése miatt négy év múlva, 1964-ben leváltották.
A Jelenkor szerkesztői és munkatársai 1961-ben: Tüskés Tibor, Bárdosi Németh János, Kende Sándor, Takáts Gyula, Pákolicz István és Csorba Győző
A fiatal főszerkesztőként elszenvedett igazságtalanságot élete végéig nem feledte. Szerkesztői munkáját azonban sosem adta fel. Ellőbb a Jelenkor-Magvető Kiadó könyveit, majd a Pannónia Könyveket szerkesztette, a rendszerváltás után pedig, 1993-tól 2000-ig a Somogy című folyóirat szerkesztőjeként dolgozott.
Sokoldalú alkotó volt. Írói tevékenységének kibontakozása a ’70-es évek közepétől, a tanári és a főszerkesztői munka befejezésétől figyelhető meg. 1973-ban, miután szakított a tanári pályával, a Pécsi Városi Könyvtár Pedagógiai Könyvtárának tudományos munkatársa lett 1977-ig, majd a Baranya Megyei Könyvtárhoz került, ahol nyugdíjazásáig, 1991-ig dolgozott. Ezek alatt az évek alatt több repertórium és bibliográfia összeállítása is fűződik a nevéhez. Gazdag életpályája során hetvenegy önálló kötetet, több ezer tanulmányt, esszét, kritikát jelentetett meg, közöttük több monográfiát a huszadik század magyar irodalom nagy alakjairól: Csorba Győzőről, Fodor Andrásról, Illyés Gyuláról, Kodolányi Jánosról, Nagy Lászlóról, Németh Lászlóról, Pilinszky Jánosról, Rónay Györgyről, Weöres Sándorról. „Szerencsés vagyok: nagy nemzedékek tagjai nyújtották felém a kezüket. Találkoztam Weöres Sándorral és Pilinszky Jánossal, asztala mellé ülhettem Illyésnek és Németh Lászlónak, beszélhettem Kodolányival és Veres Péterrel.” – írja visszaemlékezésében.
Tüskés Tibor, Fodor András, Bertók László, Takáts Gyula
Tüskés Tibor és Németh László
Monográfiái mellett számos tanulmánykötetet írt: Pannóniai változatok, Mérték és mű, Triptichon, Jelbeszéd címmel, vagy említhetnénk az esztétikai nevelést segítő műelemzéseit, mint a Versről versre címűt, vagy a Titokkereső-t. Sokat tett az egyes művészeti ágak közötti kapcsolatok, összefüggések feltárásáért a Testvérmúzsákat tanító szemlélet terjesztéséért.
Szólnunk kell még a honismereti munkáiról: Magyarország, Somogyország, Dunántúl, A nyugati kapu, Zalamente, a táj és ember kapcsolatáról szóló írásairól, utazásairól, Balatonról szóló esszéiről.
Élete során kiterjedt irodalmi levelezést folytatott a magyar irodalom közszereplőivel, amely fontos művelődéstörténeti forrás, s mely hatalmas anyag egyes darabjai különböző folyóiratokban már életében megjelentek, de nagy részük még ismeretlen az irodalmi közvélemény számára. Egy biztos, hogy a háromkötetes levelezés-gyűjteményük a bizonyság rá, hogy legjobb barátja és „harcostársa” Fodor András volt.
 |
 |
 |
A közös somogyi múlt, az irodalomról való rokon gondolkodás, az azonos értékítélet, a Balatonhoz való ragaszkodás mind hozzájárult ahhoz a lelki és szellemi azonosuláshoz, mely a nehéz helyzetekben a mélypontok alkalmával, irodalmi vagy magánéleti (Jelenkortól való eltávolítása, válása) mutatkozott meg leginkább.
Tüskés Tibor egy Hetedhéthatáros összejövetelen (bal oldalán második felesége, Dr.Nagy Anna, jobb oldalán Tám László)
Életének utolsó évében megszaporodtak betegségei. 2008 év végén a körülötte „bezáruló” világ eseményeit, fájdalmait, érzéseit naplóban jegyezte le. 2009. november 11-én, hetvenkilenc éves korában hunyt el. Vallomáskötetét, A csend burka vastagodik címmel felesége, Dr. Nagy Anna közreműködésével a Pro Pannónia kiadó adta ki 2014-ben, az író halálának ötödik évfordulójára.
Talán hitvallásnak, ars poeticának is felfoghatók azok a gondolatok, mely gondolatokat az önéletrajzából idézzük: „Nem az eredet, hanem a minőség, az esztétikai érték, az erkölcsi hitelesség vált számomra fontossá.[…] S remélem, hogy XX. századi gondolataim, az elmúló század magyar irodalmának értékei, amelyeknek szolgálatára szegődtem, beépülnek a jövő század, a XXI. század, a jövő évezred falaiba is.”
A kiállítás megtekinthető június 27-től július 12-ig a Tudásközpont első emeletén, az irodalmi sarokban.