2014. június – Nikosz Kazantzakisz: Zorbász, a görög

Előzetes várakozásaimmal ellentétben szép számmal összesereglettünk a június végi együttgondolkodásra. Olyannyira, hogy még plusz székre is szükség volt. A hiányzó ülőalkalmatosságok lehet ugyanott lapultak, ahol a tea, amely a szomszéd teremben várakozott feltálalva, lakat alatt. Sebaj, ettől függetlenül élénk, kiszáradás mentes beszélgetés kerekedett az aktuális házi olvasmány körül, főként Zorbász (filmes nevén Zorba) és az elbeszélő (leginkább anonim, egyébként Basil) személyisége körül folyt a diskurzus.

Zorbászt számos jelzővel illettük; nőcsábász, aki szinte küldetésének érzi a NŐ (akit mindig máshogy hívnak) meghódítását, önzetlennek nem feltétlenül nevezhető gyámolítását, oltalmazását, szabad lélek, akit nem lehet szabályok közé kényszeríteni (legyen az házasság, munka, zenélés), ösztönlény, akit az evés, ivás, tánc, szerelem örömein kívül más nemigen foglalkoztat, öntörvényű és gátlástalan életművész, bohém világcsavargó, aki a jég hátán is megél a saját maga alkotta értékek és elvek mentén. Mindenképp megosztó személyiség. Mert a bölcselkedése értelmezhető korlátoltságként is, a nőkről való véleményébe, a nőkkel szembeni viselkedésébe pedig sokszor vegyül felsőbbrendűség, szánalom és lekicsinylés. Abban maradtunk, hogy nem szeretnénk olyanok lenni, mint ő, de valahol irigylésre méltónak tartjuk azt az életszeretet, pozitív gondolkodást, ami mindenen átsegíti, hogy semmin sem aggódik, nem komplikálja túl az életet. A legvonzóbb tulajdonsága pedig talán az, ahogy szabadságát minden körülmények között meg tudja védeni.

Az elbeszélővel komplementer személyiségek. Zorbász gyakorlatias, az elbeszélő az elméletek embere, Zorbász falja a nőket, az elbeszélő nem tud mit kezdeni velük, Zorbász az anyagban hisz, az elbeszélőt az érdekli, ami az anyagot túlhaladja: a szellem és a lélek, falja a könyveket, a valós világban idegenül mozog. Basilt folytonos kételyek gyötrik, melyekre az olvasmányaiban, ekkor épp Buddha tanításaiban keres feloldást. Végül Zorbászt választja szellemi vezetőjének, aki egyszerű, tanulatlan ember, az olvasást időpocsékolásnak tartja. Az világos, hogy mi vonzza a spleennel küszködő, alkotói válságba került angol írót az egzotikus “vademberhez”, fordítva már kevésbé érthető. Talán csak annyi, hogy Zorbásznak épp egy kezesbárány “főnökre” van szüksége, aki munkát, ezzel együtt átmeneti megélhetést biztosít, egyébként nincs vele sok gond, szerethető, nem mellesleg életmesékbe burkolt életvezetési tanácsaira is vevő, hisz Zorbász imád anekdotázni, Basilban pedig hálás hallgatóságra is talál. A két különböző ember között rövid időre szóló, de annál mélyebb barátság szövődik.

Megállapítottuk, hogy teli van idézhető bölcsességekkel a könyv, valamint igényes, érzékletes tájleírásokkal, ezek azonban néhol kifejezetten unalmassá teszik a könyvet, a cselekményvezetés rovására mennek.

Felidéztük az angolok hagyományos vonzódását a görög tájhoz, kultúrához, gondolkodásmódhoz, szabadságeszményhez. Eszünkbe jutottak az angol romantikus költők (Byron, Shelley, Keats) és az angol önkéntesek részvétele a görög szabadságharcban.

Sokat töprengtünk a görög patriarchális társadalom, a férfi dominancia problémájáról is. A nők ebben a világban másodrendű, kiszolgáltatott tagjai a társadalomnak, Zorbász ugyan kiáll mindkét özvegyért az adott szituációban, de azzal a mentalitással, hogy egy kis simogatás és pénz ellenében bármelyik nő kapható bármire, ő is részévé válik ennek a kultúrának.

Az elbeszélő és Zorbász útja a mű végén elágazik, miután a “szép kis összeomlás” maga alá temeti Basil minden megtakarított pénzét, és talán szorongásainak egy részét is, ennek jele a filmben zárójelenetnek választott önfeledt tengerparti tánc.

2014. június – Nikosz Kazantzakisz: Zorbász, a görög

– Klikk a nagyobb mérethez! –


© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc