2013 – 2. évad

Január – Jane Austen: Meggyőző érvek

Megkezdtük az új évadot. Jane világa valakinek megnyugtató, másnak idegesítő és vállalhatatlan volt, de egy jóízű beszélgetésnek mindenesetre jó alapanyagot nyújtott. Volt szó az angol gentleman fogalmáról, a nők társadalmi helyzetéről akkor, szerelemről, jellemről, tartásról, értékrendszerről, és aktualizáltunk is, mint mindig, jó volt újra együtt régiekkel és újakkal.

Február – Daniel Keyes: Az ötödik Sally

Örömtelien nagy létszámban zajlott le februári találkozónkon, amikor is Daniel Keyes Az ötödik Sally című regénye volt terítéken. Két oldalra szakadt a társaság; volt gyakorlatias megközelítés: egy pszichiátriai kórkép (többszörösen hasadt személyiség) leírása, nem eléggé meggyőző alapossággal, a felszínen marad, nem ás mélyre, túl kiszámítható. A másik oldal ennél többet olvasott ki a sorokból: egy átlag nőben megbújik Sally mindegyik énje, csak egy ép személyiség ezt megfelelően tudja kezelni, ennek a gondolatmenetnek a mentén jutottunk el egészen a Jung-féle archetípusokig, és persze Jung műveit is ajánlom mindenkinek a figyelmébe. Többségében a szórakoztató irodalomhoz soroltuk a könyvet, izgalmasnak, érdekesnek találtuk, de volt olyan vélemény is, hogy annak sem jó, mert unalmas volt.

Mindenesetre egy jó beszélgetés kerekedett a könyv köré.

Március – Palotai Boris: Bejöhetsz hozzám panaszkodni

Palotai Boris Kádár-kort megidéző, mégis aktuális témákat, sőt tabukat feszegető (pesszimista vagy csak realista?) novelláit olvastuk legutóbb.

Április – Tennesse Williams: A vágy villamosa, Amíg összeszoknak és Edward Albee: Nem félünk a farkastól

A törzstagok jelentős számának hiányában, de újabb és egészen frissen csatlakozó tagokkal kiegészülve megtartottuk áprilisi szeánszunkat. A három amerikai dráma közül kettőre volt főként időnk (A vágy villamosa, Nem félünk a farkastól), így is túlóráztunk, mert sodortak minket a karakterelemzések kapcsán ilyen-olyan oldalágon előbukkanó gondolatok.

Május – Szabó T. Anna: Rögzített mozgás

A műfaji keretek kitágítása jól sikerült, immáron egy verseskötettel is megbirkózott a csapat a májusi összejövetelünkön. A versek alkalmat adtak arra, hogy beszélgessünk a kortárs líra aktuális kérdéseiről, a témaválasztás egyediségéről (szülés, anyává válás), a címadás értelmezési lehetőségeiről (Rögzített mozgás: önmagát kizáró ellentét, filmszerűség, erős vizualitás), és felfedeztünk párhuzamokat is (Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Tóth Árpád stb.). Néhányan felolvastunk egy-egy hozott verset, sőt Anna egyik másik kötetéből is kaptunk ízelítőt. Kisebb vita is kialakult akörül, hogy milyen elvárásokkal indulunk neki egy verseskötetnek, illetve kellenek, vannak-e elvárások (szubjektivitás, objektivitás kérdései). A végén talán arra jutottunk, hogy Szabó T. Anna Rögzített mozgás című kötette inkább tényszerű, objektív (az első, szülés témájú versek talán a kivételek), mint önfeltáró líra. Rögzít inkább, mint boncolgat. De persze most sem volt teljes egyetértés, de nem is ez volt a cél. Vélemények, gondolatok, érzések, személyes benyomások ütköztek, és ez önmagában elég volt ahhoz, hogy a végén újból elégedetten álljunk föl az asztaltól.

Június – Émile Ajar: Előttem az élet

Az eddigi talán leghosszabb és legszerteágazóbb beszélgetésen vagyunk túl. A regény maga (Előttem az élet) ezúttal nem generált “ölre menő” vitát, hisz egyöntetűen pozitív volt a regény megítélése, a történet inkább csak egy kiindulópont volt, hogy sok minden egyébről beszélgessünk, ami kissé eltért a regény cselekményétől, de annál fontosabb témákat érintett. Volt szó gyermekneveléssel kapcsolatos dilemmákról, volt pszichologizálás, szóba kerültek  társadalomszociológiai kérdések, beszélgettünk az előítéletességről, sztereotipizálás csapdájáról és veszélyeiről, és előkerült sok személyes gyerekkori élmény, emlék is. Jócskán a szokásos időkeretet túllépve folyt tovább az eszmecsere.

Július – Karen Blixen: Volt egy farmom Afrikában

Alacsony létszám mellett, családias körben megtartottuk legutóbbi klubunkat a múlt kedden. Tibor írásban elküldött gondolataiból kiindulva beszélgettünk Karen Blixenről, az életéről, személyéről, összehasonlítottuk a könyvet és a filmet. Alapvetően a civilizációk találkozásáról volt szó, a gyarmatosítók és a “természet gyermekeinek” kapcsolatáról, hogy ők vajon mennyire kértek abból, amit kaptak a modern, nyugati kultúrából. Blixen és Denys kapcsolatát főként a filmre hagyatkozva tárgyaltuk át, hisz erről a könyv – ami inkább természetleírás és tárgyszerű beszámoló a farmon töltött mindennapjairól és Afrika bemutatása – nem nagyon tesz említést.

Augusztus – Kertész Imre: Sorstalanság

Van-e értelme a sorstalanság fogalmának, létezik-e egyáltalán sors nélküliség, mennyire önéletrajzi ihletésű a könyv, mennyiben újszerű a téma feldolgozása, a szenvtelen hangvétel kiből milyen érzéseket váltott ki, megérdemeltnek éreztük-e a Nobel-díjat, felejthető-e a sok rémség, és egyáltalán szabad-e felejteni? Ilyen és hasonló kérdések mentén jártuk körül a regényt a régi és legújabb tagok társaságában. A beszélgetés végén most is három képzeletbeli pont maradt, magányos továbbgondolásra.

Október – Karinthy Frigyes: Grimasz

A “kesernyés ember”, Karinthy mint író, parodista, humorista volt a témánk legutóbb, nem is annyira a “feladott” válogatáskötet (Grimasz). Én azzal kezdtem, hogy szívesen olvasnék valamit a humor kultúrtörténetéről, mert Karinthy humoreszkjeinek, kabaréjeleneteinek kapcsán volt egy olyan érzésem, mintha elment volna az idő‘ az efféle tréfálkozás felett.  Hogy a helyzet- és jellemkomikumon alapuló humora még ma is működőképes-e vagy sem, ebben a kérdésben volt ellentét a klubtagok között aztán (volt, aki egykedvűen, más fél mosollyal az arcán, de volt olyan is, aki hahotázva olvasta végig a kis írásokat). Eljutottunk olyan területekre is ezen a csapáson, hogy fejleszthető-e a humorérzék, illetve kell-e egyfajta speciális érzékenység, befogadói képesség a humor különböző‘megnyilvánulásainak dekódolásához, vagy van-e esetleg neme a humornak… A Karinthy-kultuszt mindenesetre egyikünk sem ingatta meg jelentősen; látásmódja, pengeéles kritikai hangneme mindenkiből elismerő szavakat váltott ki.

November – Tar Sándor: A mi utcánk

Talán az első olyan összejövetelen vagyunk túl, amikor erősen megoszlott a vélemény a “kötelező olvasmány” megítélésében. Tar Sándor életművéből, aki alapvetően novellista, egy regényt olvastunk el közösen, ami nem mindenki szerint volt jó választás, a többi mű ismeretében. De megoszlottak a vélemények abban is, hogy mennyire volt hiteles az ábrázolás, annak dacára, hogy köztudott, az alkotó sok idejét töltötte a műveiben megjelenő miliőben, szereplőit közvetlen környezetéből emelte novelláiba, regényébe. Eltérés volt annak a megítélésében is,  hogy mennyire megrázóak, esetleg megterhelőek a léleknek az olvasottak, volt, aki végig sem tudta olvasni, annyira nyomasztónak találta a megjelenített nyomorúságot. Hogy ezeket, a mélyszegénységet és lecsúszottságot szépítés mentesen ábrázoló, a kilátástalan sorsokat ismétlésszerűen soroló életképeket mennyire oldotta a humor? Ebben sem volt maximális egyetértés. És abban sem, hogy megelevenedtek-e a mű szereplői: karakterekké emelkedtek vajon, vagy csak archetípusok szintjén megrekedt sablonfigurák Hesz Jancsi, Sudák Józsi, Piroska és társai.

Újra felmerült a pozitivista (szerzőközpontú) megközelítés szükségességének kérdése is, hogy például érdekes-e Tar Sándor III/III-as múltja, vagy hagyjuk ezt a csudába…?

Izgalmas egy óra volt, és úgy éreztem, lett volna még miről beszélgetni.

2013 – 2. évad

– Klikk a nagyobb mérethez! –


© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc